Riporter: Az iskola kapcsán eszembe jut, hogy néhány évvel ezelőtt írt egy cikket az Upline Magazin számára azzal a címmel, hogy "Legyen olyan célod, mely túlnő rajtad" és ez volt az egyik legolvasottabb cikk, melyet valaha megjelentettünk az Upline-ban. Tehát, miután túl volt a "játékok" beszerzésén, a pénzét arra fordította, hogy létrehozza ezt az iskolát?
Mark Yarnell: Igen, de van még más is, ahol segíteni tudtunk. René például annak szentelte az elmúlt éveket, hogy segített létrehozni az egyik legjelentősebb, hajléktalanok számára létesített központot, mely kiterjed az egész észak-nyugati országrészre.
Ezenkívül van még néhány projectünk, melyek nagyon jól működnek. Nincs számomra semmi, ami olyan boldoggá tenne, mint az, amikor látom, hogy valakinek az élete jobbra fordult, azért, mert én segítettem neki valamilyen pénzügyi vonatkozásban.
Ugyanezt nem tudtam megtenni korábban, amikor egyházi prédikátor voltam, mert állandóan le voltam égve anyagilag.
René Yarnell: Ha visszatekintek az eddigi életemre, amikor korábban gyermekgondozóként szolgáltam, akkor a szívemet tudtam adni ahhoz, amit csináltam, és mindössze ennyi volt, amit adhattam.
Amikor a 90-es évek elején, mint politikus szolgáltam, akkor a hatalmat tudtam képviselni egy adott helyzetben és semmi mást, mert a politika és a különböző lobbyk mindig behatárolták, hogy elérhesd, amit akartál.
Most, hogy sikeres lettem a hálózatépítésben, úgy érzem, mindkettőt adni tudom. Szolgálom a szegényeket, mint egy gondozó, a hajléktalanok ügyét pedig politikusként képviselhetem.
Ma már ugyan kívül vagyok mindkét szakmán, hiszen csak a hálózatépítésben dolgozom, de lehetőségem van Markkal együtt valamennyi értéket hozzáadni a munkánkhoz: a törődésünket, a lelkünket, a szívünket, a hatalmunkat és a pénzünket.
Korábban ez nem volt lehetséges, hogy valamennyit egyszerre adhassam.
Riporter: Sokan mondhatják, hogy Önöknek több százezer dollárjuk van arra, hogy az előbb említett projecteket támogassák, de mit tegyen egy kezdő hálózatépítő, aki sokkal alacsonyabb jövedelmi szinten van? Hogyan használja ezt az üzletet, hogy olyan szintre jusson, mint Önök, és egy "önmagán túlnövő célt " elérhessen?
Mark Yarnell: Örülök, hogy ezt megkérdezte. Ott kell elkezdeni, ahol éppen van az illető. Ha valaki arra vár, hogy olyan jövedelmi szintre jusson, ahonnan már könnyen megteheti, hogy másokon segítsen, vagyis olyan célokat tűzzön ki, amely túlnő önmagán, akkor soha nem fog menni.
Tegyük fel, valaki, aki most ezeket a sorokat olvassa, 800 vagy 1000 dollárt keres a jelenlegi szintjén a hálózatban, vagy a munkahelyén és az a célja, hogy sikeres legyen. Már most nézzen körül a környezetében, ott ahol él, dolgozik, hogy ki az, vagy melyik intézmény az, amelyik segítségre szorul, és tűzzön ki olyan célokat, melyek túlnőnek önmagán.
Kezdjen el most azonnal valamilyen szinten hozzájárulni ahhoz, hogy ezeknek az embereknek jobban menjen, mint eddig. Nem érdekes, hogy milyen kicsi az a segítség, amit nyújtani tud, a lényeg az, hogy kezdje el már most.
Ha most nem kezdi el jövedelmének az 5, 10 vagy 15%-át kiadni segítségre szoruló helyzetek, emberek vagy körülmények támogatására, amikor még nem keres sokat, akkor soha nem is fogja később sem, amikor könnyen megtehetné.
Én hiszek abban, hogy, ha valaki elkezdi maga elé képzelni, hogy mit csinálna havi 100 ezer dollárral azután, hogy már megvette azokat a dolgokat, amiket akart, akkor létrehozza azokat a szükséges körülményeket, melyek az életébe vonzzák majd ezt a pénzt.
Ez lehet, hogy butaságnak hangzik, de működik. Rengeteg példáját láttuk ennek magunk körül. Ezért csak azt tudom mondani, hogy üljünk le és kezdjünk el dolgozni a célok kitűzésén most azonnal.
Természetes, hogy nincs mindenkinek internet hozzáférése az ismerőseid közül és mégis meg szeretnéd nekik mutatni a noni előnyeit, a nonis pénzkereseti lehetőségeket. Néhány készséget kell elsajátítani és alkalmazni. Itt olyan tippeket, tanácsokat találsz, melyeket hagyományos módon, élőszóban, telefonon, levélben stb. tudsz alkalmazni. Találsz olyan bejegyzéseket is, melyek a személyes fejlődésedet szolgálják. Írj bátran hozzászólást a bejegyzésekhez!
péntek
Interjú Mark és René Yarnellel 7. rész
Címkék:
interjú,
Mark,
marketing,
másolódás,
MLM,
pénzkerset,
pénzügyi terv,
rené,
siker,
tahitian noni juice,
üzlet,
üzlet otthon,
Yarnell
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése